Nyomoz a rendőrség Tordai Bence budai házának ügyében
Az építkezés miatt Tényi István tett feljelentést.
Az építkezés miatt Tényi István tett feljelentést.
Őrsi Gergely jelezte: kiállnak minden közösség és kisebbség mellett, amelyeket fenyegetés ér.
Az ingyenes tanácsadásra II. kerületi székhelyű vállalkozások jelentkezhetnek.
A bezárás szélén lévő színház kapott támogatást a Fővárostól, de gyűlnek a magánadományok is.
Posztumusz Garas Dezsőnek is adományoztak díszpolgári címet.
Az író születésének 110. évfordulójára emlékezve használják fel a hirdetőoszlopokat.
Helyreállítottak egy korábban építési törmelékkel feltöltött tavacskát a Jegenye-völgyben.
Összesen 450 millió forintnyi közpénzt költött el a II. kerületi önkormányzat egyik cége az előző vezetés idején luxusutazásokra, hotelszámlákra, Rolex-órára. A polgármester közlése szerint a cég mostani vezetése feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Őrsi Gergely elmondta még, hogy a testületi ülés szünetében az Ukrán Önkormányzat elnökhelyettesével elhelyezték a béke virágait a kerületben található Tarasz Sevcsenko téren.
Fürjes Balázs közösen tervez a budaiakkal, az önkormányzatokkal és a civilekkel.
A II. kerületi önkormányzat szerencsére így is közel 600 gyermeknek el tudta küldeni a karácsonyi kívánságát.
Védettséget kap a Szalamandra-völgy.
Őrsi Gergely polgármester felszólította az illetékeseket, hogy azonnal végezzék el a faállomány állapotának felmérését.
Összesen 4351 teszt elvégzése után 327 pozitív esetet találtak.
És ezek még csak a tesztprogram első napjának eredményei.